Bátaszéki Molyhos Tölgy

 Látogatás a Molyhos tölgynél

A minap Bátára tartottam, mikor arra gondoltam, ha már itt megyek el mellette, akkor teszek egy kis kitérőt és megnézem az öreg molyhos tölgyet. Szerencsére autóval fel is tudtam menni, nem volt lezárva az Orbán-hegy-re vezető út. Sajnos annyi időm nem lett volna ez alkalommal, hogy felgyalogoljak a kápolnáig és a tölgyig. Arra azonban felhívnám a figyelmet hogy van kihelyezve egy felhívás melyen szerepel mely időszakokban van zárva, és mikor nyitva a sorompó. (A kellemetlenségek elkerülése végett.)

Maga a bátaszéki molyhos tölgy, Bátaszék külterületén, magától a várostól mintegy 2 km-re található az Orbán-hegy nevű dűlőn, melyet szőlőhegynek is neveznek, mivel bortermő szőlővel beültetett. A bátaszéki Orbán-hegy valójában egy domb, és a Mecsek keleti dombságához tartozik. Itt találhatjuk a 300 - 400 évesre becsült molyhos tölgyet, mely egyben Bátaszék legöregebb fája, a település büszkesége. A Szent Orbán-kápolna mellett álló mindkét tölgyfa a domboldalt egykor borító tölgyerdő hírmondója, a Rákóczi- szabadságharcot követően szerb-horvát telepesek ültették be a dombot tölggyel, s a tölgyesben állatokat makkoltattak. Mint fentebb áll, két nagy molyhos tölgyfa található itt, de a kettő közül az idősebb és nagyobb a MOLYHOS TÖLGY. Magassága 17,5 m, törzskerülete pedig 4,5 m.

2015-ben „Az év fája” címet nyerte el Magyarországon, így 2016-ban részt vett „Az év európai fája” versenyen, amit szintén megnyert.

Horvátországi nyaralás

 A Crikvenicai riviéra

A történet úgy kezdődött, hogy adott volt 8 nap pihenő, hosszabb nyaralás nem volt tervben, annyit beszéltünk hogy 1-1 nap Balaton, Velencei-tó látogatást majd beiktatunk. Ekkor jött a gondolat, hogy a vírushelyzetre való tekintettel, ill. az idő szorításában sok lehetőségünk már nem lévén, mi lenne, ha körülnéznénk Horvátországi viszonylatban. Amint megszületett a döntés hogy megyünk nyaralni, jött a futkosás, vásárolgatás, pénzváltás, autó gyors szerviz, stb. Ám szállásunk még nem volt, csütörtök délután ihletődtünk meg, este már írtunk több szállásadónak is. Ám válasz csak Péntek reggel érkezett, az is elutasító, sajnos már foglalt. Az nap még próbálkozás de megbeszéltük hogy most már akár lesz szállás, akár nem, Szombat reggel megyünk. Szerencsére lett szállás az utolsó pillanatban, persze nem a legjobb helyen, és nem a legjobb áron, de ilyenkor nem válogat az ember. Így Szombat reggeli indulásunk úti célja Crikvenica lett, cca. 500km, 5 és 1/2 óra. A határnál laza 2 h-s dugó, araszolgatás, de csak ki értünk. A város határában az út mellett félreállva az alábbi látvány tárult elénk.

Szegedi vadaspark

Látogatás a szegedi vadasparkban

A mostani látogatás egy baráti társasággal történt. Mi személy szerint már jártunk itt előtte, és akkor is elvarázsolt minket a park, mint most is. A betervezett időpontban az időjárás előrejelzés jó idővel kecsegtetett ám út közben már látszott, hogy sajnos ez nem így lesz. Annyira nem, hogy oda érve szakadó eső fogadott minket. Némi tanakodás és fedett helyre húzódás után azonban enyhülni látszott az idő, így még is nekiveselkedtünk a vadasparknak.

A Szegedi Vadaspark Magyarország egyik legfiatalabb állatkertje, és a legnagyobb területű is egyben. Állatait földrészek szerinti csoportosításban mutatja be, törekedve arra, hogy a természetes életkörülményeket biztosítsa számukra. Különösen kiemelkedő a park dél-amerikai állatokat bemutató része. A Vadaspark a veszélyeztetett állatfajok nemzetközi fajmentő tenyészprogramok keretében történő tartását tekinti egyik kiemelt feladatának.

1985. december 5-én született meg a Szegedi Városi Tanács határozata, amely a Vidámpark részeként létrehozta az intézményt. A határozatot tett nem követte, gyakorlatilag kiadások nélkül, pusztán társadalmi munkából, bontásokból, cégektől, iskoláktól kapott anyagokból indult meg az építkezés. A Vadaspark ekkor még gyakorlatilag “féllegálisan” működött. 1985-ben az állatgyűjtemény mindössze 3 majomból, pár őzből és vaddisznóból, valamint egy óriáskígyóból állt. A park 1989. május.28-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, akkor még 3 hektáros területen. Bár kezdetben viszonylag szegényes volt az állatállomány, az rohamosan bővült. Méghozzá azon szemlélet szerint, amely ma is meghatározó a Vadaspark gyűjteményét tekintve: kifejezetten ritka, veszélyeztetett állatok bemutatása lett a cél, földrajzi elterjedés szerint csoportosítva őket. Anyagi megfontolásból nem gondolkodhattak nagytestű fajok tartásában így elsősorban kistestű fajok tartására szakosodtak. A karmosmajmok tartásában és tenyésztésében rövidesen nemzetközi sikereket is elértek. Azóta is folyamatosan fejlődik a park úgy a fajok, úgy az infrastruktúra tekintetében. Területében is a kezdeti 3 hektárról kinőtte magát az ország legnagyobb területen fekvő állatkertjének 45 hektáros területével. Mely még nem teljes egészében van benépesítve, így a rendelkezésre álló terület további kifutók létesítését, és lakóik beköltözését helyezi kilátásba. A nagy terület azt is lehetővé teszi hogy az állatok nagy kifutókban, tágas helyeken élhessenek.

Azt még tudni érdemes hogy a park természetvédelmi mentőközpontként is működik. Nagy számban fogadnak megsérült vadállatokat, elárvult kölyköket, fiókákat, vagy éppen engedély nélkül szállított, tartott, majd a hatóságok által elkobzott állatokat. A Szegedi Vadaspark ebből a szempontból is kiemelkedik a hazai állatkertek sorából, főleg a határhoz való közelsége miatt jelentős a szerepe az ilyen állatok befogadásában. Különösen azóta, hogy a déli határaink egyben az Európai Unió határaivá is váltak. Így többször előfordult az elmúlt években, hogy egyszerre több száz állatot kellett fogadnia a Vadasparknak. A Vadaspark a mentőtevékenységét a természetvédelmi és állategészségügyi hatóságokkal, nemzeti parkokkal és civil szervezetekkel együttműködve végzi.

Az év szinte minden napján látogatható gyűjtemény zoopedagógiai foglalkozásokkal, látványetetésekkel, valamint alkalmanként éjszakai túrákkal is kedveskedik vendégeinek.

Forrás: www.zooszeged.hu

A Dunai árhullám és hatásai

Villámlátogatás Keselyűsben, a Dunán, és a környező holtágakon

Mostani kiruccanásom apropója a Dunán épp levonulóban lévő áradás. Két alkalommal munkából hazafelé tartva beiktatva egy-egy kis kerülőt voltam megtekinteni az áradás hatásait. Nem nagy áradásról beszélünk dunai viszonylatban, előfordulnak ettől jóval nagyobb árvizek is. Pusztán kíváncsi voltam jelenleg milyen a vízhelyzet, ill. mely más vizek vízállására van hatással. Ilyenkor szoktak a környező holtágak, csatornák vízutánpótlást kapni.

Római kori erőd (Lussonium)

Lussonium romkert

A Paks melett található Dunakömlődön, a Sánchegyen található római kori erőd maradványaihoz invitállak benneteket egy rövid helytörténeti áttekintéssel. Sokan, akár napi rendszereséggel közlekednek a lábánál futó 6 számú főúton, melyről fatornyai is láthatók. Jártunkban-keltünkben ha tehetjük, szakítsunk egy kis időt megtekeintésére. Ha így teszünk, jutalmunk lesz még a gyönyörű kilátás is, mely innen nyílik a környékre. A helyszínen egyértelművé válik mért bírt ekkora stratégiai jelentőséggel a hely.

A rómaiak előtt kelták éltek ezen a vidéken. Paks a rómaiak birtokába Claudius császár uralkodása alatt került: i.sz. 41-54 között. Valentinianus császár idején - i.sz. 350-370 tájékán természetes határul a Dunát fogadta el, melynek különösen Bécstől (Vindobona) Ó-Budáig (Aquincum) terjedő részét védték erősen. Itt nem kevesebb, mint 4 légió volt négy nagy táborral: Carnuntum (Petronell), Brigetio (Ó-Szőny), Vindobona (Bécs), Aquincum (Ó-Buda). Az első három egy összefüggő várrendszert alkotott, amelynek középpontja Carnuntum volt. Aquincum külön központot képezett. A négy nagy castrum között az összeköttetést közbeeső táborhelyek (minden mérföldre egy szilárdul épített vár), az utóbbiak közt a katonai út tartotta fenn, amely jóformán párhuzamosan vonult a Dunával, s amelynek tömör töltése bátran beillett sáncnak is.

A XIX. század óta ismert lelőhelyen az 1969-ben induló régészeti kutatások 1987 óta váltak folyamatossá. Az eddigi kutatások, feltárások során katonai és polgári épületek maradványai kerültek elő, melyek leleteit a paksi Városi Múzeumban tekinthetjük meg. Tolna megye egyetlen helyreállított római kori romkertje.

Mözsi kálvária

A mözsi kálvária, és a stációk

Mint általában, a keresztény szobrok, kálváriák, keresztek esetében a németek, svábok lakta településeken a német hagyományok alapján készültek. Majd később ezt vették át a zömében magyar lakosú falvak is. Így van ez Mözs esetében is. Az útszéli szobrok, kálváriák, keresztek állításának szokása a megyénkben a XVIII. század elején vette kezdetét, és egészen a XIX. század végéig tartott. A legkorábbi szobor minden valószínűség szerint a tolnai Nepomuki Szent János szobor. Ezt a rajta lévő címer tanúsága szerint Wallis gróf állíttatta, tehát még 1732 előtti, mert ekkor a gróf eladja a tolnai birtokát Apponyi Lázárnak. Ez a korai dátum figyelmet érdemel, mivel Pesten is csak néhány évvel korábban emelik az első Nepomuki szobrot.

Ahhoz hogy megértsük mért volt szükség ennyi, a vallásukhoz kötődő szoborra, keresztre, kálváriára, templomra, kápolnára stb. a XVIII. századi és a XIX. századi keresztény embert kell megértenünk. A napi ritmusát az imák és a harangzúgások, az egész évet pedig az egyházi ünnepek osztották szakrális ciklusokká. Lakóhelyének pedig térbeli szakrális hierarchiája volt, amit a templom, a Szentháromság, a kápolnák, a kálvária és a szentek szobrai határoztak meg. Jeles ünnepeken, körmenetek alkalmával pedig külön is felkeresték ezeket a szent jeleket, és meghatározott szertartás keretében megerősítették a velük való kapcsolatot.

A települések szakrális központja természetesen maga a templom volt. A település belterületén Szent Flórián és Nepomuki Szent János szobra volt a leggyakoribb. Szent Jánost gyakran tették hidakra, vizek közelébe is, hiszen ezek védőszentje is volt. János mellett a falvakban megtaláljuk még Bálint, Sebestyén, Rókus és Antal szobrát is. A Mária oszlopoknak nincs helyi hagyománya, csak Fácánkerten van egy naivabb változata. Máriát viszont gyakran tették a keresztek talapzatához. Néhány németek lakta településen Strass Kapelle-ket, az utca vonalába beépített kis kápolnát is találunk. Ez a szokást néhány magyar faluban is átvették, sok ilyen emlék maradt fenn például a keresztény jámborságáról elhíresült Sióagárdon. Ezek a kápolnák ugyan szerény felszereltségűek jobbára csak század elei értéktelen gipszszobrok és olajnyomatok alkotják berendezésüket, de néprajzi szempontból mindenképpen figyelemre méltók. 

A településből kivezető utak mentén, a faluszéleken, a határban találjuk a kereszteket és Szent Vendel szobrait, a szőlőhegyeken pedig Szent Orbánt. Egyes helyeken kisebb kápolnákat is állítottak ezeknek a szenteknek. A Kálváriák stációsorai általában a falvak fölötti dombokra kerültek.

Nincs ez másként Mözs esetében sem, a mözsi kálvária a temető szomszédságában egy kis dombon kapott helyet. Nem messze tőle a helyi TSZ területe fekszik, közvetlenül pedig szántóföldek határolják. A kálvária a temető mellett futó földes úton közelíthető meg. Mint már említettem állíttatói Németországból betelepített svábok voltak. Krisztus keresztjén az 1840-es évszám látható, ami nagy valószínűséggel a kálvária felszentelésének időpontja. Hosszú évtizedek alatt a régi, pléhre festett képek, a stációfülkék, keresztek nagyon tönkrementek, ezért a falu lakosai, az időközben Németországba visszatelepült németekkel közös gyűjtésbe kezdtek, s ennek eredményeképp jöhetett létre az egész kálvária felújítása. A stációfülkéken lévő névtáblákon látható, mely személyeknek és családoknak köszönhető a 2008-ban elkészült rekonstrukció.

Imsós

Az Imsósi félsziget és az Imsósi erdő története

Ebben a bejegyzésben egyazon területre vonatkozóan két jelentős történést szeretnék bemutatni. Egyrészt a paksi dunai szakasz szabályozásának következtében létrejövő változásokat. Pontosabban az Imsósi félsziget, majd egy rövid ideig sziget, ma pedig már csak az Imsósi erdő területére vonatkozóan. Másrészt a Rákóczi szabadságharc idején Bottyán János e területen építet 1705-ben a Dunántúlra vezető hídfőállását. E sáncok maradványai láthatók ma is az Imsósi erdő területén, ill. itt tekinthetjük meg Vak Bottyán kopjafáját is. A legenda szerint egykoron a kopjafa helyén állott tábori sátra. 

Az imsósi erdő a Bottyán hegyről.

Paksi ürge-mező

Paks, ürge mező

Az 1999 óta védett, 242 hektár kiterjedésű Paksi Ürge-mező a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet része, a város pereméhez közel található nyílt homoki gyepekkel, kisebb buckák közti láprét-foltokkal tarkított legelő. A homokvidékek buckái között időszakos pangóvizes vízfelületeket találunk, amelyek az aszályos években kiszáradhatnak. A változatos felszínű táj eredeti vegetációja mára erősen átalakult. A homokterületek természetes növénytakaróját az 1960-as évek erőszakosan telepített akác- és fenyőültetvényei szorították ki. Szerencsére azonban a nagyarányú természetátalakítási folyamatok ellenére is még jelentős az értékes vegetáció aránya. Bizonyítják ezt az itt fellelhető növény és állatfajok, melyek közül sok védett (26 faj!), mely országosan is ritka. A láprétek ritka madarai a réti tücsökmadár és a haris, míg a homokgyepeken parlagi pityer, vagy a színpompás gyurgyalagok vadásznak rovarokra. A vidék egyik legismertebb rágcsálója a szintén védett ürge. Az elmúlt időszak betelepítési programjának köszönhetően populációja jelentősen megerősödött. Természetes ellenségei közé tartoznak a tájvédelmi körzet területén fészkelő ragadozó madarak, melyek közül kiemelkedik a hazánkban ritka kerecsensólyom előfordulása. Szép állományban tenyészik az apró nőszirom, a homoki árvalányhaj, a homoki vértő, az agárkosbor, továbbá az állatvilág képviselői, a sisakos sáska, a zöldes gyöngyházlepke is megtalálhatók. Paks város közelsége miatt a védett gyepen sajnos számtalan emberi hatás mutatja nyomait. A természeti értékeket nem tisztelő autósok, motorosok, lovak, és quadosok a gyepen rengeteg illegális nyomvonalat tapostak, sok a kisebb-nagyobb homokkitermelés, a szemetelés. A tájképet a számtalan légvezeték is rombolja. A láthatólag sok természetkárosítás mellett még így is az Ürge-mező az egyik legtermészetesebb formában fennmaradt homokpuszta a Dunántúlon.

Nepomuki Szent János szobor (Tolna)

A tolnai Nepomuki Szent János szobrok

Mióta blog írásra adtam a fejem, próbálok nyitott szemmel járni. Olyan értelemben, hogy jártamban keltemben figyelem mi rejthet potenciális lehetőséget, mi szolgálhat egy újabb bejegyzésem témájául. A minap Tolna központjában jártam ügyintézés okán, mikor is elhaladtam az Árpád utca végénél lévő Nepomuki Szent János szobor mellett. Ekkor jött a gondolat, hogy pár kép, és egy rövid leírás erejéig megemlékeznék történetéről, és szorítsak neki pár bitet a blogomon. Tolna, Tolna megye névadó városa egykoron fontos dunai kikötő és halász város volt. Így egy íly mértékben a vízhez kötődő város esetében érthető hogy tolnán két szobrot is állítottak. A régebbi a Hősök terén áll, az újabb a volt tolnai révnél. A szobrok állítása a XVIII. század végén válik tömegessé, elsősorban a németek lakta falvakban. A XVIII. század végére azonban a magyar falvakban is elterjed. (Regöly, Báta) A XVIII. század végén Nepomuki Szent János volt a legnépszerűbb szent. Kultusza azonban a XIX. század elején hirtelen hanyatlani kezd. A XIX. század derekától már csak elvétve állítanak neki szobrot. (Sióagárd, tolnai rév). A kő keresztek állításnak szokása csak a XIX. század elején lett általános, és jobbára a falusi kőfaragó mesterek készítették ezeket az emlékeket. Baranya és Tolna német lakosságát zömmel a mecseknádasdi kőfaragók láthatták el keresztekkel, szobrokkal.

Kutyatanyai rév

Kutyatanyai rév, azaz a Bogyiszlói rév

Valaha itt a Tolnai Holt Duna, pontosabban a fúvatás, vagy szakítás meghosszabbított vonalában az élő Duna folyt. A mellékelt térképeken látható. Majd később a folyószabályozásoknak köszönhetően, a Bogyiszlói átvágással a Duna fő medre keletre tolódott. Később a Sárvíz, majd a Sió vize folyt az egykori Duna medrében. A Kutyatanyai rév, néhol említik Gógai révként is, megint máshol Bogyiszlói révként, volt hivatott a Bogyiszló-Szekszárd útvonalat összekötni. Ezen keresztül hordták portékáikat a bogyiszlóiak a Szekszárdi vásárba, piacra. Továbbá a közeli erdőségeken kitermelt faanyag szállítására is szolgált. A Duna idejében vélhetően még nagyobb jelentőséggel bírhatott. A dunai átkelést csak kompok szolgálták, az árvizek, jégzajlások, esetenként a Duna jegének beállásától függően. Később a Sión még jó darabig járt a komp, viszont arra vonatkozóan nehezen találni írásos emléket az interneten, hogy pontosan meddig is működött, ill. mi lett az ott lévő épületek sorsa.