2020. augusztus 13., csütörtök

A Dunai árhullám és hatásai

Villámlátogatás Keselyűsben, a Dunán, és a környező holtágakon


Mostani kiruccanásom apropója a Dunán épp levonulóban lévő áradás. Két alkalommal munkából hazafelé tartva beiktatva egy-egy kis kerülőt voltam megtekinteni az áradás hatásait. Nem nagy áradásról beszélünk dunai viszonylatban, előfordulnak ettől jóval nagyobb árvizek is. Pusztán kíváncsi voltam jelenleg milyen a vízhelyzet, ill. mely más vizek vízállására van hatással. Ilyenkor szoktak a környező holtágak, csatornák vízutánpótlást kapni.



A Dombori vízmérce, mi szerint 540cm -en tetőzött most a duna. Itt láthatjuk (LNV) legnagyobb víz, ill. (LKV) legkisebb vizet is feltüntetve. Ez ad némi viszonyítási alapot. Ha lehet ilyet mondani, akkor 100-250 cm közötti az átlagos vízállás. 


Utam Szekszárd felől Keselyűs felé vettem.

Rövid megállót iktattam be.......

megörökíteni a napfelkeltét.

Másik nap, de szintén napkelte.

A Holt-Sióhoz érve ez a látvány fogadott.

Egyrészt látszik hogy jó magas a víz, másrészt az is hogy a víz tiszta békalencse.


A csónakok is megközelíthetetlenek száraz lábbal.

A Holt-Sió töltés felőli vége.

Szürke gém egy uszadékfán.

Ez a víz amúgy is tele van bedőlt fákkal, ám most hogy kilépett medréből a partról is rengeteg fát bemosott.

A töltés másik oldalán is áll a víz.

Az egykori Duna meder ilyenkor feltöltődik.

Az árvízkapuról a Duna felé.

Szivattyúzzák a vizet a Sióból.


Látszik hogy nem ez a megszokott vízszint.

Lezsilipelt rész.

Persze tele szeméttel.

A Sió felé.

Szintén

A korai óra ellenére nem egyedül bámészkodom a zsilipről.

Galambok egész kolóniája találja jó élőhelynek a műtárgyat.

Az M9 autóút hídja.

Érzékeltetésül, az átlagos vízszint az 1. és 2. pillér között szokott lenni.

A környező erdő egy része víz alatt van.

A földút melletti terület.


A híd névtáblája.

A Duna túlpartján felbukkanó nap.

A már említett víz alatt lévő erdőrész.



Baja felé.

A letisztultabb és a hordalékosabb víz határa szabad szemmel egész jól kivehető a hídról.

A közepe táján látszik csak igazán milyen széles most a folyó.

Karaszi fokon, a kövezés víz alatt.

Az öböl egybeolvadt a folyóval.

Most kevesen vannak a vizen horgászni, szusszanhat a szolgálat.

A Karaszi foki gátőrház környéki töltésoldalak szorgos gondozói.

Figyelő tekintetek kísérik utamat.

A dombori szivornyánál is vízben áll a töltés lába.

Dombori, kompkikötő.

A fuvatás, szakítás, kinek hogy tetszik.

Itt is kint van a víz a fák között.

A töltésről talán jobban belátni a vízre. A nádas után van a víz széle normál vízállásnál.

A Fuvatás felől a kutyatanyai zsilipről kapja a vizet a Lehőczi holtág.


Látszik a képeken hogy tódul a víz a holtágba.

Szintén egy napkelte búcsuzóul, de ez már a mözsi határ felett.


Ezúttal eddig követtem le a víz útját. A Lehőcz (Tolnai Déli holtág) felől táplálható a mözs határában futó Öntözőfürt kft. kezelésében lévő csatorna rendszer, valamint a Mádi-Kovács zsilipen keresztül az Északi holtág. A Nagy Burján is a Lehőczről kaphat vizet, ha jól gondolom. A Bogyiszlói holt duna a Bogyiszlói főcsatornán keresztül táplálható melynek szivornyája Karaszi foknál található. Magas dunai vízállásnál lehetséges feltöltése, ám a holt duna partrendezésének következtében igen korlátozott mennyiségben tud vizet befogadni. Bár jobban végig gondolva ez más holtágakra is igaz, annál kisebb vízszintingadozást idézhetnek elő, minél beépítettebb a holtág környezete. 













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése