Tengerszem, és a hódok pusztítása

Tengerszem

Kezdjük talán magával a tóval. Domboripuszta vagy ha úgy ismerősebb Dombori öregfalu közelében található az árvízvédelmi töltés Duna felőli, azaz nem mentesített oldalán. Ez főként azért érdekes mert ennek ellenére, vagy éppen a Duna közvetlen közelsége miatt többen itt építettek nyaralókat, házakat. Ennek megvan az a veszélye hogy magasabb vízállás, árvíz esetén ezeket az épületeket elárasztja a víz, viszont mikor ilyen probléma nem áll fen, akkor az itt lakók, nyaralóval rendelkezők, csodálatos természeti környezetben élhetnek, pihenhetnek. Most nézzük meg a tó, pontosabban tavak elnevezését, ugyanis jelen esetben egy csatornával összeköttetésben álló két tóról beszélünk. A tengerszem elnevezés itt egy kissé, hogy úgy mondjam tájidegen. Többnyire ugyanis a tengerszemek édesvizű kis hegyi tavakat takarnak melyek a felmelegedés hatására visszahúzódó gleccserek kárfülkéiben esetleg homlokmorénái, végmorénái mögött összegyűlt vizek. Ezeket általában tiszta vizük és emiatt gyakorta kék színük rokonítja a tengerrel. A wikipédia szerint a név a Magas-Tátra lengyel oldalán található Halas tótól eredeztethető. Ennek lengyel neve Morskie Oko, aminek magyar tükörfordítása Tengerszem. Nos, akárhogy is nézzük itt sem a hegyek, sem a gleccserek olvadásánál keletkező kárfülkék, sem a tiszta kék víz nem inspirálhatta a névadást. De leleményes ember a magyar, akkor is ha el kell nevezni valamit. Ez puszta feltételezés részemről, de arra tudok gondolni hogy az elnevezés hátterében meghúzódhatott az a gondolat is, hogy mély mint a tenger, lévén régebben nagy mélységeket tulajdonítottak ezeknek a tavaknak. Ám az ide látogató számára a fontos az hogy az itt álló két kis tó, és a duna közelsége festői környezetet biztosít az ide pihenni, kikapcsolódni járóknak. Teszik azt az itt felépített elég nívósnak ható nyaralók egyikében, vagy mint anno gyermekkorom messzeségében mi a családommal, sátorozva. Régebben nem volt ilyen fokú beépítettsége a tengerszemeknek, sem a Duna mentén található egyéb ártéri nyaralóövezeteknek.

Ez a kép átfogóan bemutatja a címben szereplő témákat.

Régen sokkal egyszerűbben zajlott ezeken a helyeken történő nyaraló, faház, kisbusz telepítésének folyamata is. A delikvens a kiszemelt területet kitisztította és birtokba vette, ott létesített valamilyen ideiglenes tartózkodásra alkalmas objektumot és ennyi. Direkt fogalmaztam így, mert ezek kezdetben inkább összetákolt bódék, leselejtezett buszok, stb. voltak. Mára azonban ez nagyban megváltozott, egyrészt gátat szabtak az önkényes földfoglalásnak, a meglévők bejegyezhetőkké váltak és fennmaradhattak. Továbbá változott az "objektumokkal" szemben támasztott igény is, ezek mára már a klasszikus értelemben vett nyaralókra hajaznak, sőt némelyik luxusvillának is elmenne. Manapság ha valaki itt szeretne vásárolni telket, nyaralót, nincs egyszerű dolga, egyrészt nincs sok eladó, másrészt igen borsos árakon cserélnek gazdát. Új telkeket viszont már nem mérnek ki. Viszont ahogy emlékeimbe révedek erre a területre vonatkozóan is igaznak gondolom azt, hogy mikor még nem volt minden ennyire belakva, az emberek jobban odafigyeltek a közösre. Nem vagyok benne biztos hogy jól értelmezhetően sikerül megfogalmaznom amire gondolok, és hangsúlyoznám hogy ezt nem csak ide vonatkozóan értem, hanem a természetben járva mindenütt ezt tapasztalom, a Duna mentén, a horgászhelyeken (pedig elvben ekkora horgász létszám nem volt), a kövezéseknél, de a határt járva akár a földes utak állapotát is említhetném. Most gyönyörű házak sorakoznak egymásutánban és azok udvara, a saját terület, a saját beálló, a saját stég, az oda vezető út szépen karbantartott, ám ami nem a miénk azzal nem foglalkozunk. Ebben az esetben itt a fürdőzésre alkalmas helyek felhagyására, a sátorhelyek felhagyására, a régebben itt lévő kis tisztások felhagyására gondolok első sorban, de mondhatnám a kialakított horgászhelyek elhanyagolását, felhagyását is. Régen számtalan lehetőségünk volt a sátorhelyünk kiválasztására, mindkét tónak volt egy-egy strand része, mely homokos és enyhén mélyülő részt takart ami tisztán volt tartva, volt egy nagyobb tisztás a két tó közötti területen ahol lehetett parkolni, labdázni, tollasozni, stb. Most a területet járva ennek semmi nyoma, mindent felvert a dzsuva. És persze nyilván azért tudta birtokba venni a természet mert változtak az igények is. (Ez azt gondolom jól érzékelhető a kenderáztató esetében is.) A mai embernek úgy fest ezekre a dolgokra már nincs igénye. Na de kissé elkalandoztam, térjünk vissza a témához. A keletkezésével kapcsolatban biztosat nem tudok, de azt feltételezem hogy a tengerszemek és a közvetlenül felettük, ill. közvetlenül alattuk található kobolyák is az egykor erre folyó Duna-meder maradványai lehetnek. Majd erre vonatkozóan szúrok be egy képet mely alátámasztani látszik elméletemet. Az említett két kobolyáról majd még szó fog esni a blogon terveim szerint.

A másik téma amit ebben a bejegyzésben érinteni szeretnék az a visszatelepített Eurázsiai hódok kártétele. Ezzel a témával már futólag foglalkoztam ebben a bejegyzésemben is. Most sem szeretnék mélyrehatóan bele menni, ám javaslom azok számára az első tó környékének személyes megtekintését akik az állományszabályozás ellen érvelnek. Magam részéről a minél nagyobb biodiverzitást szem előtt tartva, ám ésszerű, élhető állománynagyságra törekedve gondolnám kezelni a hódállományt. A hódok meghódították már az egész országot, megjelentek szinte minden vizünknél, de ahol a kártételük ekkora méretet ölt, ekkora a táj károsító szerepük ott szabályozásra lenne szükség véleményem szerint.

A töltésen Domboripuszta irányába.

Ugyan ott csak a Tengerszem irányába.

A töltésről is látszik a hódok munkássága.

A töltésről letérve egy csapáson lejutunk az első vízhez.

Pár éve kivágták a tó körüli fákat, most fiatalos öleli körbe a tavat. Itt látszanak az elődök maradványai.

Régebben ide hajtották le a nyájat itatni.

Érkezésemmel megzavartam ezt a gémet.

Jég mintázatok.

A tó nagy részét jég fedi, pár folt képez csak kivételt.

A töltés lábánál kerülve a tavat megyek be egy területre ahol kintről is jól látható volt a pusztítás.

Hód art

Hód art 2.

Minél beljebb mentem annál jobban ledöbbentem a kártételük mértékén.

Kidöntött fák sora, lekérgezve.

A közlekedési útvonalaik.

Vajon mennyi idő alatt rághat így körbe egy fát?

És ennyi fát?

A katasztrófaturizmus után visszafordultam és a töltés lábától a bevezető földúton indultam a tanyák és a Duna irányába.

A tó mellett haladó földútról jól kivehetően épületek maradványai, lábazatok sziluettjei láthatók.

Ezek is mutatják hogy többen szerettek volna itt építkezni.

Ám hogy milyen ok hiúsította meg elkészültüket valószínűleg nem tudjuk meg.

Egy még meglévő horgászhelynél megyek le az első tó partjára. Szemben a két tavat összekötő csatorna befolyója.

Itt az előbb már bemutatott csatamező a víz irányából. Sőt ez már csak itthon tűnt fel, de lehet a fa lábánál a "hódvár" bejárata látható. (Ezt majd még vissza kell mennem leellenőrizni.)

Végre látok valami számomra üdítőt, horgásznak még a tavon. Vagyis ő inkább a fán mint a tavon. A gumihalat nézve ötlött fel bennem, hogy az egyik őszi csukás pergetés alkalmával érdemes lett volna ránézni a tóra.

Most nagy részt jég alatt van.

Tőlem balra van egy kiolvadt terület.

Az egész tó körül ott hagyják nyomukat.

Végül egy gémet csak sikerült elcsípnem.

Csak úgy.

Az úton elérünk egy másik úthoz is ami a tanyák, nyaralókhoz visz, ill. a kompkikötő irányába.

Ez egy jobb minőségű föld út, néhol murvás egész jól járható szinte minden időjárási viszonyok között. Valamint mivel ez a volt sóderrakodó felől jön, nem szükséges a töltéshasználati engedély.

A Duna és a tavak közt végig telkek, tanyák találhatók. Itt épp kilátni a Dunára.

Azonban az üdülők irányába ez a látvány fogad.

Erre tovább folytatódik az út és kivisz az utolsó nyaraló mögött található dunai befolyóhoz. Ami elég szomorú látványt nyújt mostanság. Most azonban eleget téve a tábla utasításának nem mentem tovább.

De megvallom, nem mindig vagyok ilyen szabálykövető. Próbálom megérteni a tulajdonosokat is a vagyonvédelem és a nyugalom megőrzése okán, ám mégis ilyen táblákat látva forr a vérem. Legjobb tudomásom szerint nem lehetne elzárni a partot és 5 m szélességben szabadon kellene hagyni.

Azonban most megfordultam és a már említett egykori tisztás felől közelítettem meg a tavakat.

Most az első tó (értem ez alatt hogy a töltéshez közelebb eső) befolyó mellett lévő egykori homokos "strand" része felől fotózok a töltés irányába.

Természetszerűleg a kobolya vízállása szorosan összefügg a Duna vízállásával, ám mintha régen kicsit több víz lett volna benne.

Vagy csak az emlékeim tréfálnak meg.

A befolyó felé.

Nem riadnak vissza a kihívásoktól sem.

Rég letűnt gyermekkorom fürdőhelye.

Amin viszont meglepődtem...

... hogy az átfolyóban még van víz, arra számítottam hogy rosszabb állapotban lesz.

A második kobolya. (Értem ez alatt hogy a Dunához közelebb eső.)

Ezen a képen látszik hogy volt itt már magasabb víz is. Legutóbb nyáron, ősz elején járhattam itt, akkor viszont alig volt víz benne.

A második tónak ez volt a "strand" része.

Szinte minden tanyának van saját stége a tavon.

Szemben a dunai befolyó. Mikor legutóbb láttam egy kis árok volt csupán.

Most így fest felülnézetből. (2022)

1960-ban így festett. Akkor még a befolyó sem egy kis árok volt.

Végül ígértem egy képet arról mi elképzelésem alapjául szolgált a kobolya keletkezését illetően. Aki jobban szemügyre venné a (1819-1869) második katonai felmérés térképénél megteheti.

Hazafelé még egy egerészölyvet sikerült lekapnom az első tavat övező fákon.

A pirossal karikázott területen találjátok. GPS koordináta: 46.41282817112855, 18.88457941393984