Nabu Tekergő blogja: Szedresi Holt Sárvíz

A Szedresi Holt Sárvíz és tanösvény

A mostani bejegyzés alkalmával a Szedres határában található Holt-Sárvízet szeretném bemutatni. Megközelítése Szedrestől Medina felé haladva egy éles balkanyarban egy földútra jobbra letérve a legcélszerűbb. Azon kb. 600 m megtétele után érünk a parkolóhoz és a horgász egyesület kis faházához. Mi egy kellemes délutáni séta alkalmával jártuk körbe a vizet. Amit ajánlani tudok mindenkinek, mert egy informatív táblákkal szegélyezett és szép tanösvényen vezetett utunk még a tórendszer végére nem értünk. Maga a holtág megközelítőleg 14 ha. Az átlag vízmélység 1-1,5 m körüli, eléggé eliszapolódott a meder és sajnos (mint a képeken is látszódni fog) a vízutánpótlás sem megoldott. Kb. 2-2,5 km hosszan kanyarog ez a Szedresi-tó néven is ismert víz. Hajdanán az ősi Sárvíz egyik mellékága, majd holtága. Ennek a Holt-Sárvíznek egy részéből kezdték kialakítani a ma is ismert medret. A 70-es évek végén a szedresi horgászegyesület a helyi termelő szövetkezet segítségével kotorta ki a medret, azóta sem történt mederkotrás. Ekkor épült meg ugyancsak termelő szövetkezeti segítséggel a horgásztanya is, amely jelenleg a helyi horgász közösségi élet központja. Aszályos években vízszintje erősen lecsökkenhet. Partjait több híd is összeköti, a tó felső végét egybefüggő növénytakaró fedi. Felfedezésre váró, cserkelésre alkalmas horgászvíz mely a Dél-Mezőföldi Tájvédelmi Körzet része.

A Sárvíz hajdan kiemelkedő jelentőségű vízfolyásnak számított, hiszen a hajózható folyók közé tartozott, ám a 18. század közepétől kezdve, az ország nagy folyói közül elsőként szabályozták, mocsarait lecsapolták, ezért hadászati és logisztikai jelentőségét elvesztette. A Sárvíz eredetileg a Dunáig folyt, hiszen a szabályozások előtt nem a Sárvíz torkollott a Sióba, hanem fordítva. A szabályozások során óriási termőterületek szabadultak fel a Mezőföldön, ám megszüntették a Dunántúl középső részének kapcsolatát a Dunával. A folyó medrére egészen a sióagárdi torkolatig szoktak Nádor-csatornaként hivatkozni, ugyanis a szabályozásakor ezt a nevet szánták a megregulázott Sárvíznek is. Az érdemi folyamszabályozási munkák már az 1760-as években megkezdődtek, ám Tolna megye déli részén az 1850-es években végeztek a munkákkal.

A folyamszabályozások után a lecsapolt területek, lassan (100 év alatt) kiszáradtak üde fás ligeterdőkkel tarkított legelőkké, kaszálókká, szántókká váltak. A régi ősi medrek, lassan de biztosan az enyészet útjára léptek, és csak azok a szakaszok maradtak, nedvesek vízzel telítettek, amelyek éles visszaforduló nagy öblös kanyarulatai mély vizet tudtak magukban tartani akár a legmelegebb hónapokban is. Ilyen volt a mai holtág is, hiszen a maga 13 kanyarulatával viszonylag sok vizet tudott megtartani. Ezeket a kanyarulatokat, visszafordítókat kiszáradóban lévő keskeny csatornácskák kötötték össze. A horgászegyesület vezetősége, elnöke akkor ezt értő szemmel észrevette és önerővel, valamint külső segítséggel egy átfogó mederkotrási munkának köszönhetően a jelenlegi állapotára hozta az 1970-es évek végén. Ettől a ponttól kezdődhetett meg a tervszerű közösségi és halgazdálkodási munka.

Ma kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület, Natura 2000 védelem alatt áll. A környező mocsárréteket rekettyefüzes és nádasfoltok tarkítják, nyárfaligetek övezik. Rendkívül gazdag a növény és állatvilága. A legszembetűnőbb a madárvilág: barna réti héja, foltos nádiposzáta, nádi sármány, cserregő és nádi poszáta fészkelnek itt. A függőcinegék remekmű fészkei a rekettyefüzek ágain készülnek. Madártani szempontból jelentős a sárszalonka fészkelése. A partszakadásokban néhol a jégmadár is megtelepszik, a közeli löszpart színpompás madara a gyurgyalag.

Az emlősök közül a fokozottan védett vidra rejtőzködő életmódja miatt csak ritkán pillantható meg. A vízpart növényzetében gyakori a törpe egér fészke, melyet sáslevelekhez erősít. Az utóbbi időkben az eurázsiai hód is birtokba vette a területet.

A legjellemzőbb kétéltű fajok a mocsári és a kecskebéka, a hüllők közül pedig a mocsári teknős.

A tanösvényen haladók megismerhetik többek között a pákászok régi mesterségét, és olvashatnak a mai Szedres mellett lévő templomos településről, Mortisról, amelyről még a Tihanyi Alapítólevél is megemlékezik. A tanösvény az év minden napján látogatható. A ösvényen olyan információs táblákat helyeztek ki, melyek egyrészt a természeti értékekről, az őshonos, de az inváziós növény és állatfajokról is felvilágosítást adnak.

Az Ős-Sárvíznek nincs csatlakozó vízutánpótlása, egyedül a talajvíz és a csapadék tölti újra. 2009-ben aggasztóan csökkent a vízszint, akkor ideiglenes gáttal igyekeztek orvosolni a problémát. Ám sajnos a vízhiány problematikája azóta is fent áll, pályázati pénzből szeretnének hosszú távú megoldást találni a problémára. Akit mélyebben érdekel a téma a Szedres HE honlapján egy kidolgozott kiadványban olvashat róla részletesebben "A szedresi Ős-Sárvíz múltja, jelene és jövője" címmel. Itt megoldásjavaslatokat is láthatunk a vízhiányra.

A Szedresi-tó a Szedres és Vidéke Horgászegyesület kezelésében van 1959 óta, és horgász tóként is közismert a környéken. Akkor még a horgásztó igen vadvíz jelleget mutatott úszó nádszigetekkel kisebb nagyobb tavacskákkal, melyek éppen eliszaposodtak, vagy feltöltődés alatt álltak. Őshonos halállományából fokozottan védett a réti csík, de megtalálható még a széles kárász, a compó, ponty, csuka, süllő, harcsa és keszeg állomány is. Jómagam is többször megfordultam a tónál, őszi csuka pergetés apropóján is. Emlékeim szerint igen szép számban kerültek kézbe halak egy-egy peca alkalmával, bár a méretüket tekintve nem voltak azok a csúnya nagyok, inkább amolyan szép picik. Jelenlegi helyzetben nem tudom mi lehetett a hal állomány sorsa.

A tóhoz érve ez a látvány fogadott.

Nem sok víz volt a mederben.

A sziget, rajta a pákász kunyhóval.

Kis kotorászás után találtam idén januári képeket kb. hasonló szögből. Itt még volt víz a mederben.

Egy szép mocsártölgy.

És táblája.

Szintén ő egy januári fotón.

A kunyhóhoz a szigetre vezető kis híd, alatta kiszáradva a meder.

A pákászkunyhó. (2021.január.)

A sziget hátterében felsejlik a horgásztanya.

A víz partján sétálva a már említett információs táblák mellett haladunk el.

Elég átfogó leírás.

A partot fák szegélyezik.

Sok helyütt a gyökereik kimosódtak.

És egy idő után a fák a vízbe dőltek.

Ezen a szakaszon viszonylag sok volt a bedőlt fa.

De a jelenlegi helyzet lehetővé tette ezek mederből való eltávolítását.

Dolgos kezek jegyezték is ennek időpontját.

A gazdag madárvilágból sajnálatomra ez alkalommal nem sok mindennel találkoztam.

Ez a nagy kócsag bevárt egy fotó erejéig.

Mellékelem is hozzá a tábláját.

Néhány képen csalóka a látvány, olybá tűnhet mintha nem lenne rossz a vízhelyzet.

A kagyló indikátorfaj, magas számuk utal a jó vízminőségre.

Ez a fa is vélhetően a mederben végzi.

Erodálódott partfal.

Így novemberben már rövidek a délutánok.

A parton több helyen padok, asztalok állnak.

A holtág egyik vége.

Folynak a mezőgazdasági munkák.

Ismét táblákba botlom. Bemutatják az árterek növényeit.

És ragadozómadarait.

Kiszáradt mederrészlet.

Ezen a részen még jó állapotnak örvendenek a hidak.

Táblák segítik az eligazodást is.

A Bezerédj kastély, erről itt olvashattok.

Egy szürke gémet sikerült még lencsevégre kapnom a madárvilág képviselői közül.

A rekesztés.

Egy-egy szebb fa még található a vízparton.

Egy tetszetős uszadékfa.

Andi tó.

Ha én harcsa lennék, biztosan itt laknék. (Persze amikor van víz a mederben.)

Ősszel is szép látvány ez a holtág.

Tapló gomba. Róla és felhasználási lehetőségeiről itt olvashattok.

Minél hátrébb haladunk a holtág vége felé, annál elburjánzottabb a vízi növényzet.

Ez a kép talán vissza adja hogy a tó vége felé is elég sekély a víz.

Dél-Mezőföldi lápos, vizenyős terület.

Valamikor tűz pusztíthatott erre. Több fán láthatók nyomai.

Csak úgy.

Szintén.

Dacolva az elemekkel.

Még egy problémára szeretnék rámutatni. Európa legnagyobb méretű rágcsálója, a hód. Magyarországon az utolsó példányt 1854-ben, Ács község közelében, a Concó-patak partján ejtették el. A faj visszatelepítése hazánk területére az 1990-es évek elejétől kezdődött. Jelenlegi elterjedése egyrészt a visszatelepített egyedeknek, másrészt a Duna, Mura, Rába mentén történt természetes visszatelepüléseknek köszönhető. A kártékonyságával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Jelenleg védett faj, eszmei értéke 50 000 Ft

Elég markáns az eurázsiai hód kártétele.

Jöttek, láttak, győztek.

Beköltöztek...

...köszönik szépen, jól elvannak.

Nem ma kezdték.

Egyre feljebb teszik a mércét.

Nincs számukra túl nagy fa, amibe vághatnák a "fejszéjüket". Itt egy gondolat erejéig megjegyezném, hogy amerre járok bejéjük, vagyis a munkásságuk nyomaiba botlok. Nincs természetes ellenségük, és véleményem szerint túl szaporodott az állományuk. Vélhetően az erdészek is úgy látják hogy elharapódzott a kártételük. A horgászvizeken is csak borsot törnek a horgászok orra alá. Fontos a jelenlétük a biodiverzitás szempontjából de predációs nyomás hiányában felduzzadt az állomány. Lehet ideje lenne elgondolkodni a védettség feloldásán.