Bogyiszló, Fűzóriás

 Villám látogatás az öreg fűznél

Volt egy kis szabadidőm leugrottam kicsit vallatni a vizet. Mondanom sem kell a halak nem a reményeimnek megfelelően ettek. De ha már így alakult, jártam egyet a határban. Bogyiszló alatt a Herem(fok) egykori medrében keltem útnak a töltéstől letérve. A nyomok arra utaltak hogy nem csak én használom a medret út gyanánt. A Duna árterében és annak közvetlen közelében járva mostanában egyre gyakrabban látom motorok vagy quadok nyomait, kitaposott csapásait. 

Az egykori medret egy darabig mind két oldalról fák szegélyezik.

Amint rátértem az egykori fokra ez a látvány fogad. Burjánzik a tapló.

Lassan benövi.

A tapló gombát eleink több mindenre használták.

Pár mondat erejéig megállnék a tapló gombánál, és annak lehetséges felhasználásánál. Mint már említettem régen sok mindenre volt használatos. Például, hajógyártásnál használták mint tömítő anyag, továbbá a gyógyászatban is mint vérzéscsillapító, de amiben a gyufa megjelenése előtt a legfontosabb szerepe volt az a tűzgyújtás. Ehhez az úgynevezett "parázstaplót" alkalmazták amit az odvas fűzfák elkorhadt belsejéből gyűjtöttek. Valamint használják különböző tárgyak, dísztárgyak, sapkák alapanyagaként is a taplófaragók, toplászok. A taplóművességet manapság Erdély területén Korondon művelik még nagyobb számban. Nálunk, legalább is tudomásom szerint, rendeltetésszerűen már csak a buschkraftot űzők használják  szerény számban,  mint éleszték. (Tehát szintén a tűzgyújtáshoz használják szenesített formában, vagy kifőzve a rostjait szétroncsolva szárított formában.

Árvacsalán és egy Salátaboglárka.

Sok salátabogrlárka.

Százszorszépek

Kiérve az egykori fok medréből, a bogyiszlói juhhodályokhoz érkeztem. Figyelő tekintetek adták tudtomra hogy ne bámészkodjak, nincs itt keresni valóm. Innen tovább állva,(ha már ilyen közel vagyok) gondoltam elnézek egy a közelben található botolófűzhöz, több is van a környéken de ez a legnagyobb.

Az M9-es autóúton átkelve egy kisebb csapat őzet figyelhettem meg.

A fához érve örömmel konstatálom hogy a törzse bár üreges, és sok mindent megélt már, de köszöni jól van.

A szántás közepén áll egymagában, kisebb dzsindzsával körbevéve.

Úgy nézem lakója is van.

A másik oldalról kicsit nyitottabb. Faját tekintve Fehér fűz,"botoló fűz".

Azért hívják így mert koronáját, vesszőit visszavágták(botolták) hogy azokból vesszőkosarat és egyéb eszközöket fonjanak.

Haza felé a bányatavak mellett elhaladva arra figyeltem fel mennyi hattyú van a tavon.

Pár kép erejéig megálltam.

És ismét megálltam. Ez már a Tolnai-Holt-Duna Északi holtága, a Mádi-Kovács zsilipnél a hídról.

Itt még nagyobb számban vannak jelen. Az elmúlt években,ahogy Európa szerte, úgy nálunk is felszaporodott az állománya.

A Bütykös hattyú szép madár, hívták szelíd hattyúnak is, de azért ezzel vigyázzunk. 

Tömege elérheti akár a 13-14 kg-ot is, ezzel az egyik legnagyobb testű röpképes madár. Alapvetően vándormadár, télire enyhébb területekre vándorol a nagy hidegek elől. Nálunk az elmúlt években erre nem volt szüksége mert elég enyhe teleink voltak, ennek is köszönhetjük ezt az állománysűrűséget. Hosszú életű, fogságban 50 évig is elélhet, szabadban ritka a 15 évesnél idősebb példány. Monogámiában él, a téli hónapokra tehető nászuk, és Márciustól Júniusig költ. A fiatalok 3-4 hónapos koruktól önállóak, de 1 éves korukig a szülőkkel maradnak. Az ifjak színe szürkésbarna, később a következő vedlésnél fehérednek ki. A nevüket is adó bütykük is csak felnőttkorban lesz látható és fekete színű, ahogy lábaik is azzá válnak. Védett madár. Táplálékát vízinövények részeiből, magvaiból, rovarokból, kagylókból, apró halakból és kétéltűekből fogyasztja. A Bütykös hattyún kívül még két hattyú fajta él hazánkban, az Énekes hattyú, és a Kis hattyú.

Amit még fontosnak tartok, és szeretnék elmondani az a vízimadarak etetésével kapcsolatos. Frekventáltabb helyeken már ki is táblázzák hogy ne etessük a vízimadarakat. A természetvédelmi hatóságok világszerte küzdenek ezzel a problémával hogy az emberek alapvetően jó szándéktól vezérelve etetik a víziszárnyasokat. Van is egy ide vágó mondásunk miszerint "A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve". A probléma forrásának az információ hiányt látom, vagyis hogy az emberek nincsenek tudatában, hogy az etetéssel mit idéznek elő. Manapság egyre több fórumon foglalkoznak a problémával, de sajnos a köztudatba elég lassan ivódik be.

Itt részletesebben olvashattok erről, pár szóban azonban én is kifejtem hogy mért is gond ez. Egyrészt az állatok hozzászoknak a folyamatos táplálékhoz ezért a tél közeledtével ösztöneiktől vezérelve nem indulnak útnak a melegebb területek felé. Ez abban az esetben jelent problémát ha jön egy erősebb, hidegebb tél, ez tömeges elhullásokhoz vezethet. Olyan területeken koncentrálódhat nagy számú madár mely önfenntartó életre nem alkalmas. Továbbá a  zsúfoltság elősegíti a fertőző betegségek terjedését.(pl: madárinfluenza)

És a hosszabb időn át tartó egészségtelen táplálkozás megbetegítheti a madarakat. A fiatalok vannak ennek a legjobban kitéve. Ugyanis kenyérfélék, kekszek, egyéb szénhidrátban gazdag emberi fogyasztásra szánt táplálékok idézhetik elő náluk az ún. angyalszárny-betegséget. Ekkor a szárnytollak nem tudnak megfelelően kifejlődni is kifelé állnak, minek következtében a madár röpképtelen lesz.

Remélem e pár indok már elég hogy megértsük mért kell mellőzni ezt a tevékenységet. Vagy ha ez sem hat eltántorítólag, akkor legalább használjuk a sok helyen már kapható víziszárnyas tápot, esetleg kukoricát.

 Innen már tényleg haza vezetett az utam, de nem bánom eme újabb kis kiruccanásom, annak ellenére hogy halat nem fogtam, jól éreztem magam. Így visszanézve ez a bejegyzés hosszabbra sikerült mint terveztem, de ha akár egy valakire sikerült hatást gyakorolni, már megérte.