2021. január 28., csütörtök

Bati kilátó

Bati kereszt és kilátó, valamint a Remete-csurgó


Megépítése óta időről időre ellátogatok a Szekszárdi-dombság északi részének egyik legmagasabb pontján, a Dél-Dunántúli Kék Túra, a Magyar Zarándokút és a Mária út közelében található Bati-kereszti kilátóhoz. Minden évszakban más-más szépséget láthatunk meg a tájban. Mostani látogatásom úgy időzítettem, hogy az idei tél alkalmával esett pár centi hó díszítésében láthassam a vidéket. Illetőleg pár kép bekerült amik tavaly ősszel készültek még viszonylag jó időben, zöldelő környezetben. Azonban utam a Remete-csurgó mellett vezetett el, így pár képet ott is készítettem.
2015-ben adták át a rétegelt-ragasztott fa elemekből készült kilátót, mely 280 méter tengerszint feletti magasságban épült, padlószintje 15 méter magasan helyezkedik el, teljes magassága mintegy 20 méter, és egyszerre 18-20 fő befogadására alkalmas.
Csodálatos látvány tárul a kilátóból a szemlélődő elé. Északra a Völgységi- patak völgye mögött a Tolnai-Hegyhát és Dél-Mezőföld kistájak települései, valamint a távolban Paks és Kalocsa is felsejlik. Nyugatra és délnyugatra a Völgység, távolabb a Keleti-Mecsek nyúlványai is láthatók. Keletre Szekszárd és környező szőlőhelyek, délre a dombvidék szőlőkkel és erdővel borított részeiben lehet gyönyörködni. A magasból délkeleti irányban a Sárközre és a Gemenci erdőre is nagyszerű kilátás nyílik. Szekszárdtól nyugatra terül el az a közel 570 hektáros sötétvölgyi erdő, ahol 32,5 millió forintból valósította meg a Gemenc Zrt. a kilátó felállítását. A kilátó mellett gépkocsiparkoló, fedett pihenő és tűzrakóhely várja a kirándulókat.

2021. január 17., vasárnap

Bartal szobor

Bartal szobor és a Bartal-csatorna


A minap a közösségi médiát bogarászva jött az ötlet, hogy elmenjek és saját szememmel is megnézem a Bartal csatorna körül folyó munkálatokat, hol tartanak, ill. milyen állapotok uralkodnak a csatorna környékén. Ezt meg is tettem két alkalommal is pár nap eltéréssel, ebből fakadóan láthatók a képek közti különbségek. Természetesen ha már a Bartal csatornához tartottam nem mehettem el a Bartal szobor mellett sem említés és pár fotó nélkül. Ebben a bejegyzésben ezt a két Bartal családhoz köthető létesítményt szeretném kicsit körüljárni.
Maga a csatorna Fadd-Dombori Holt-Dunaágat hivatott összekötni a Tolnai Északi Felső Holtággal. Az 1895-ben épült csatornán és a Bartal zsilipen keresztül a víz gravitációsan átvezethető az Északi Tolnai-Holt-Dunába. Sajnos a csatorna az idők folyamán feltöltődött, eliszapolódott, bedőltek a magasabb partoldal alámosott fái és benőtte a nád. Már jó ideje tervben van a csatorna kitisztítása és átjárhatóvá tétele. A csatorna partját mindkét oldalról szegélyezi egy-egy kisebb erdősáv, ez a falatnyi háborítatlan terület sok a környéken élő állat és madár fajnak ad(ott) otthont. Bár időnként (cca. 10 éve is) egy-egy fa kitermelés, csatornapart rendezés megbolygatja a terület életét. Elérkezett az idő a rég dédelgetett tervek megvalósítására, és megkezdődtek a munkálatok a csatorna környékén. A fadd.hu adatai szerint a közel 60M Ft-os pályázati támogatással startoló projekt címe "Élő vízi út kialakítása Fadd Nagyközségben". A projekt tartalma: "Bartal-csatorna a faddi és a tolnai Duna-holtágat összekötő csatorna melynek kitisztítását, rendezését és vízi közlekedésre alkalmas állapotba hozását tervezi az önkormányzat. A fejlesztés eredményeképpen kajakkal, kenuval, csónakkal a két holtág között is közlekedni lehet, így újabb aktív turizmust segítő vízi attrakció áll majd rendelkezésre a Tolna megyébe érkező és a helyi vendégek számára. A fejlesztés kapcsolódik a Tolna Megyei Önkormányzat által megvalósított “Sió projekthez”, melynek keretében a Sió-csatornán alakít ki a Megyei Önkormányzat több érintett településsel, civil szervezettel összefogva élő vízi utat. Egyelőre a nád az úr a csatornán, de a megfelelő mederrendezés után a szükséges vízszint biztosított a csónakkal, kajakkal és kenuval való közlekedéshez. A közel 2 ha összterületű csatorna közvetlen kapcsolatot biztosítana a fejlesztést követően a Sió-csatornához ezzel is megnövelve a Tolna megye területén kialakítandó élő vízi utat. A fejlesztés illeszkedik a Tolna Megyei Területfejlesztési Koncepcióhoz és a Tolna Megyei Területfejlesztési Programhoz, valamint közvetlenül kapcsolódik a Tolna Megyei Integrált Területi Programhoz is."

2021. január 3., vasárnap

Elmúlt egy év

Visszatekintés

2021-et írunk, egy év telt el azóta hogy kitaláltam blog írásra adom a fejem. Kezdetben még azt gondoltam csak pár kép és kép aláírásból fog állni, később ezt átgondoltam és arra jutottam, hogy egy adott helyet megpróbálok a rendelkezésemre álló információk alapján legleírobban és legátfogóbban bemutatni. Eleinte úgy terveztem csak magamnak írom, ill. egy szűk kör tudott róla. Aztán ahogy haladt az idő és gyűltek a bejegyzések elkezdtem, elkezdtük megosztani. Ez olyan április, május körül lehetett, akkor már kíváncsian követtem a nézettségi mutatókat, mi több megfogalmazodott bennem egy célkitűzés erre vonatkozóan. Mégpedig, hogy szeretném elérni év végéig a bűvös 5000-es nézetséget. Ami tudom, hogy nem sok, mégis ott húztam egy határt ami felett talán érdemes vele tovább foglalkozni. Nos, mivel már új év van és ez egy új bejegyzés, talán nem árulok egy nagy titkot hogy sikerült. Sikerült, köszönhetően nektek akik rákattintanak a megosztásokra, és talán akik tovább osztáják ha tetszett nekik, sőt talán már vannak páran akik tudatosan néznek fel időről időre a blogra egy-egy új bejegyzés reményében. Szóval szeretném megköszönni nektek akik olvasták, és remélem olvasni fogják. Az idén is próbálok a tavalyi évben már-már megszokott, cca. havi 3 bejegyzéssel jelentkezni, ez a szám tűnik számomra hosszabb távon is fentarthatónak, de kellően gyakorinak. A bejegyzések témái (kisebb kilengésekkel) megmaradnának a szűkebb és kevésbé szűk környezetem bemutatásánál. Legyen az természeti környezet vagy épített. Magyarán változatlan formában tervezem folytatni. Nem is szeretném tovább rabolni senki idejét, ez az új év első bejegyzése, szóval szeretnék minden kedves olvasómnak egészségben és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánni. Az alábbiakban pedig a tavalyi év pár olyan kiruccanását szeretném néhány fotóval illusztrálni, melyekről külön bejegyzést nem terveztem írni, viszont úgy gondololtam, hogy vagy önmagában a kép, vagy a hely bemutatásra érdemes.