2022. január 19., szerda

Tengerszem, és a hódok pusztítása

Tengerszem


Kezdjük talán magával a tóval. Domboripuszta vagy ha úgy ismerősebb Dombori öregfalu közelében található az árvízvédelmi töltés Duna felőli, azaz nem mentesített oldalán. Ez főként azért érdekes mert ennek ellenére, vagy éppen a Duna közvetlen közelsége miatt többen itt építettek nyaralókat, házakat. Ennek megvan az a veszélye hogy magasabb vízállás, árvíz esetén ezeket az épületeket elárasztja a víz, viszont mikor ilyen probléma nem áll fen, akkor az itt lakók, nyaralóval rendelkezők, csodálatos természeti környezetben élhetnek, pihenhetnek. Most nézzük meg a tó, pontosabban tavak elnevezését, ugyanis jelen esetben egy csatornával összeköttetésben álló két tóról beszélünk. A tengerszem elnevezés itt egy kissé, hogy úgy mondjam tájidegen. Többnyire ugyanis a tengerszemek édesvizű kis hegyi tavakat takarnak melyek a felmelegedés hatására visszahúzódó gleccserek kárfülkéiben esetleg homlokmorénái, végmorénái mögött összegyűlt vizek. Ezeket általában tiszta vizük és emiatt gyakorta kék színük rokonítja a tengerrel. A wikipédia szerint a név a Magas-Tátra lengyel oldalán található Halas tótól eredeztethető. Ennek lengyel neve Morskie Oko, aminek magyar tükörfordítása Tengerszem. Nos, akárhogy is nézzük itt sem a hegyek, sem a gleccserek olvadásánál keletkező kárfülkék, sem a tiszta kék víz nem inspirálhatta a névadást. De leleményes ember a magyar, akkor is ha el kell nevezni valamit. Ez puszta feltételezés részemről, de arra tudok gondolni hogy az elnevezés hátterében meghúzódhatott az a gondolat is, hogy mély mint a tenger, lévén régebben nagy mélységeket tulajdonítottak ezeknek a tavaknak. Ám az ide látogató számára a fontos az hogy az itt álló két kis tó, és a duna közelsége festői környezetet biztosít az ide pihenni, kikapcsolódni járóknak. Teszik azt az itt felépített elég nívósnak ható nyaralók egyikében, vagy mint anno gyermekkorom messzeségében mi a családommal, sátorozva. Régebben nem volt ilyen fokú beépítettsége a tengerszemeknek, sem a Duna mentén található egyéb ártéri nyaralóövezeteknek.

Ez a kép átfogóan bemutatja a címben szereplő témákat.

2022. január 1., szombat

Óévbúcsúztató és évnyitó bejegyzés

2022 BÚÉK


Nos, mit is mondhatnék? Egy újabb év telt el ahogy mindenki úgy a blog életében is. Ez azért érdekes mert így már a harmadik évét kezdi meg blogom. Megvallom a kezdetekkor nem gondoltam semmi konkrétra az élethosszát illetően, amolyan belevágok és meglátom mi lesz belőle alapon kezdtem el írni. Aztán megfogalmazódtak bennem különböző statisztikai elvárások amiket az írás folytatásának alapjaként deklaráltam. Az első évben ez 5000 megtekintés volt, kis szám, de ennyiben határoztam meg akkor azt a nézettség minimumot ami miatt érdemesnek gondoltam folytatni. Tettem ezt annak ellenére, hogy eleinte inkább csak magam szórakoztatása végett vágtam bele. De végül év végére sikerült elérni a kitűzött célt, így folytattam. Az idei évet sok tényező beárnyékolta és nehezítette, sok minden kijutott az elmúlt évben. Ám a viszontagságok és a kezdetihez képest kis számban közzétett bejegyzés ellenére a 2021-es évben is sikerült elérni a kitűzött nézettségi célt. Ez a 2021-es évre vonatkozóan az előző évi duplája, azaz 10 000 megtekintés volt. Valójában ez sem egy nagy szám, de valahol a kettő közötti, tehát az évi 7500 körüli megtekintés mellett én már elégedett lennék. Természetesen tisztában vagyok vele hogy bejegyzéseim nem túl populáris témákat boncolgatnak ennek fényében nem is támasztok irreális elvárásokat szerintem.
Mindenesetre majd meglátjuk miként alakul az idei év. A 2020-as évben 35 db, a 2021-es évben 18 db bejegyzés született a blogon. Voltak köztük nagy népszerűséget elérők (Pl: Gutai Kastély (3222), Mádi-Kovács kastély (II) (1209)), és voltak alig látogatottak is (Pl: Jeszenszky kastély (12), Szedresi Tarkasáfrányos (31)). A zárójelekben lévő számok a megtekintések számát mutatják, ebből kiemelhetjük a végleteket, a legnézettebb bejegyzés 3222, és a legkevésbé érdekes 12 megtekintéssel bír. Sajnos törekvésem ellenére nem sikerült megtalálnom a siker kulcsát, én a magam szemszögéből nézve nem látom ennyivel érdekesebbnek egyik bejegyzést sem egy másiknál. De ez egy újabb kihívás az idei évre, hogy sikerül e az oldalt látogatók kedvében járni és olyan bejegyzéseket készíteni melyek nagyobb érdeklődésre tartanak számot. 
Szeretnék köszönetet mondani minden kedves megtekintőmnek, olvasómnak aki ellátogatott az oldalra, esetleg terjesztette, megosztotta azt. És remélem talált az idelátogatók zöme egy-egy számára érdekes témát, bejegyzést. Illetve megköszönném és egyben bátorítanék is a továbbiakban minden kedves olvasót arra, hogy hozzászólásaikkal (legyen az bármi nemű) segítsék munkámat ill. a témával kapcsolatos ismereteiket megosszák a többi olvasóval.
És végül, de eme bejegyzés lényegét tekintve legfontosabb részhez érkeztünk, minden jóban gazdag, és BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK mindenkinek!