2021. november 21., vasárnap

Szedresi Holt Sárvíz

A Szedresi Holt Sárvíz és tanösvény

A mostani bejegyzés alkalmával a Szedres határában található Holt-Sárvízet szeretném bemutatni. Megközelítése Szedrestől Medina felé haladva egy éles balkanyarban egy földútra jobbra letérve a legcélszerűbb. Azon kb. 600 m megtétele után érünk a parkolóhoz és a horgász egyesület kis faházához. Mi egy kellemes délutáni séta alkalmával jártuk körbe a vizet. Amit ajánlani tudok mindenkinek, mert egy informatív táblákkal szegélyezett és szép tanösvényen vezetett utunk még a tórendszer végére nem értünk. Maga a holtág megközelítőleg 14 ha. Az átlag vízmélység 1-1,5 m körüli, eléggé eliszapolódott a meder és sajnos (mint a képeken is látszódni fog) a vízutánpótlás sem megoldott. Kb. 2-2,5 km hosszan kanyarog ez a Szedresi-tó néven is ismert víz. Hajdanán az ősi Sárvíz egyik mellékága, majd holtága. Ennek a Holt-Sárvíznek egy részéből kezdték kialakítani a ma is ismert medret. A 70-es évek végén a szedresi horgászegyesület a helyi termelő szövetkezet segítségével kotorta ki a medret, azóta sem történt mederkotrás. Ekkor épült meg ugyancsak termelő szövetkezeti segítséggel a horgásztanya is, amely jelenleg a helyi horgász közösségi élet központja. Aszályos években vízszintje erősen lecsökkenhet. Partjait több híd is összeköti, a tó felső végét egybefüggő növénytakaró fedi. Felfedezésre váró, cserkelésre alkalmas horgászvíz mely a Dél-Mezőföldi Tájvédelmi Körzet része.