A török dúlások idején magyar lakossága elpusztult vagy elmenekült. Helyükre a törökökkel felnyomuló rácok települtek. A rácok vándorló pásztorkodó életmódot éltek, amihez a szálkai adottságok (nagy erdő) kitűnő lehetőséget biztosítottak. 1715-ben kilenc ház volt Szálkán. Az 1720. évi összeírások alkalmával csak három rác és tíz magyar családot számoltak össze. Ebben az időben a Batthyány család birtoka volt, de nem sokat törődtek vele, mivel a magyar lakossága kezdte elhagyni. Ezért az elhagyott, üresen álló birtok hatalmas erdőségeivel a pásztorkodó rácoknak valóságos menedékhelyévé vált egészen 1776-ig az első német telepesek Szálkán való megjelenéséig. 1720 után Tolna megye német telepesekkel való benépesítése idején az “engedetlen rácokat” három faluba összeköltöztették (Grábóc, Alsónána, Szálka). Később Grábócon új, nagy görögkeleti templomot és kolostort alapítottak.
Az 1728-as összeírások szerint Szálkán kilenc magyar család volt, valamennyien szabad költözésű jobbágyok. Az első német telepesek 1776-ban jöttek Szálkára (nyolc család). Az 1780-as években történt az első nagyobb arányú német betelepülés, mert az 1783-as adatokkal, kb. 368 görögkeleti szerb és 341 római katolikus német lehetett Szálkán. A német telepesek (Dr. Schmidt szegedi egyetemi tanár szerint (a nyelvjárás analógiája alapján)) zömmel a würzburgi érsekség területéről települtek Szálkára. Vannak azonban sziléziai eredetűek is, amit nevük, gúnynevük (schlesinger) bizonyít. A föld nagy részét és a különböző előnyöket a korábban érkezettek élvezték a második hullámban (1796 körül) vagy az újonnan jöttekkel szemben. Ezek már csak kis földet (a silányabbakból), illetve házhelyet kaphattak, ezeket nevezték kis házasoknak. Az 1818. évi egyházmegyei kimutatás szerint az összlakosság Szálkán 1565 fő volt, amelyből 833 a német, 672 a rác. Az ezt követő három éven belül a szerbek (rácok) részéről részleges továbbtelepülésnek kellett történnie, mert az 1821-es adat alapján a község lakosainak száma 1203 főre apadt, amikor a németek száma 900, a szerbeké már csak 303 volt.
Az 1829. évi jegyzői jelentés alapján az összlakosság 1192 fő, ebből 880 római katolikus(német), 312 óhitű rác. Földesuruk, herceg Batthyány Fülöp robotja alatt vannak. A birtokviszonyok a következőképpen néztek ki: 35 jobbágytelek, 63 földet bíró, 32 zsellér, 116 kisházas és mesteremberek. Foglalkozásuk: szántás, vetés, szőlőművelés, napszám. Már akkor is megemlékeztek a nagyarányú talajerózióról, a rétek elöntéséről a záporok idején. 1914-ben még 34 ház volt szerb tulajdonban, de 1930-ban a Jugoszlávia javára történt optálás folytán vagyonukat eladták és kivándoroltak. Egyetlen szerb család maradt a faluban, így 1945-ig Szálka tiszta német község volt.
1937-ben a Tolna Megyei Adattár szerint Szálkának 1375 lakosa, körjegyzője, segédjegyzője van, a katolikus iskolában két tanító tanít. A falu földbirtokosa Montenuovo Nándor 1330 holddal, a volt úrbéresek 240 holddal rendelkeznek. Az adattár felsorol még két asztalost, két cipészt, egy kovácsot, egy mészárost, két szabót, három vegyeskereskedőt és két vendéglőst. A faluban 260 házszám volt annak idején, de abból 20 csak házhelyet jelölt, 240 házban laktak. Nagygazdák nem voltak a községben, a leggazdagabbak 15-20 holddal rendelkeztek, nagyon sok szegény napszámba járt. A szálkaiak földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, szőlőt műveltek a decsi határban, amely tele volt tanyával. Ritka volt az olyan 10 holdnál nagyobb vagyonnal rendelkező gazda, akinek nem volt szőlője. A II. világháború Szálkát sem kímélte. 61 katona halottja volt a falunak, 55 főt elhurcoltak málenkij robotra, közülük 14-en haltak meg. A faluban a németek is folytattak kényszersorozást. Az első telepesek 45 őszén jöttek Szálkára a Heves megyei Erdőkövesdről, mintegy 20 család. Olyanok házába költöztek, akik a Volksbundnak voltak tagjai. 1946. május 22-én nagy változások történtek, a 243 családból talán 43 család maradt, a többieket kitelepítették Németországba. A kitelepített német lakosság helyére főleg Heves megyei magyar telepeseket hoztak. Jöttek még Szekszárdról, valamint Budapestről. A földosztási adatok alapján összesen 104 juttatás történt. A különböző ígéretekkel idecsalogatott emberek azonban látva a nehézségeket pl.: a terménybeszolgáltatási kötelezettségeket a helyi adottságokat sem tudták kihasználni. Nagyrészt ipari munkások voltak, a különböző ipari üzemek termelésének megindítása után visszaköltöztek eredeti lakóhelyükre. Így a község lélekszáma 1949-re 686 főre apadt.
A falu lakossága a hatvanas évekre konszolidálódik. Az üres házak egy részét a kitelepítés elöl más falvakból elmenekülő német családok, kakasdiak, aparhantiak vásárolják meg. Német nyelvoktatás az iskolában az 1960-61-es tanévtől, az óvodában pedig az 1976-77-es tanévtől indult meg. A falu szövetkezete ugyan egyesült az őcsényi termelőszövetkezettel, a település mégis el tudta kerülni a körzetesítést, mindvégig önálló maradt az elmúlt évtizedekben. A falu a völgységi járásból átkerült a szekszárdiba a 60-as évek második felében, amikor másutt a centralizáló és körzetesítés volt napirenden. A község 1950-ben kapott villanyt, az 1960-as évek végén mindenhol betonjárda épült. Az 1970-es évek elejéig a falu központjáig közlekedett csak az autóbusz, de a Petőfi utca kiépítésével ezt a problémát is megoldották. A tározó tó megépítése után indult el az infrastruktúra fejlődése (1978.), és ezt követően az elvándorlás is megállt. Egyre többen vásároltak (foghíjas) építési telkeket, több fiatal maradt a településen és többen jöttek más településekről is. A Táncsics utca és a Kossuth utca egy szakasza 1978-86. között kapott szilárd burkolatot. A tározó tó északi partján 1979-ben kiépítették az utat Mőcsény községig, így megszűnt a zsáktelepülés, már Bonyhád és Bátaszék is közvetlenül megközelíthetővé vált. A községet 1980-ban bekapcsolták a nemzetközi távbeszélő-hálózatba, ma kb. 200 lakásban van telefon. A vezetékes ivóvízzel való ellátás 1985-ben történt, 1994-ben pedig szennyvíz-csatorna és tisztító épült. Ezzel egy időben a község rendezési tervét is felülvizsgálták és új rendezési terv készítésével kidolgozták a fejlesztés irányát. A Napfény utcában 1991-92-től új építési telkek kerültek kialakításra. A rendszerváltást követően a tó környéki területek nagy része magánkézbe került, melyek belterületbe csatolása megtörtént, telkek kialakítása folyamatban van. 2002. évben megépült a strand, melyhez büfé is tartozik, valamint a terület egy részén kempingezésre is lehetőség van. Ugyanebben az évben a Napfény utca burkolata felújításra került, ezt követően egyre több új ház épült az utcában. A községben 2004. évben a földgázhálózat kiépítése is megtörtént, s ezzel Szálka Összkomfortos településsé vált.
A falu vezetőinek kitartását dicséri, hogy amikor az országban zajlott a körzetesítés, az iskolában német nyelvoktatás kezdődött, mely később az óvodában is megvalósult, és 1973 és 1975 között pedig új helyen iskola és óvoda kialakítása történt. Gazdasági okok és az oktatási rendszer átalakítása következtében sajnos 2001. szeptemberétől az iskola megszűnt. Az épület felújításával 2006-ban helyet kapott a Községháza és egy helytörténeti kiállítás. A régi tejcsarnok (volt könyvtár) épület felújításával egy kiállító ház került kialakításra, ahol helyet kapott egy népi kismesterségeket bemutató gyűjtemény, a környéken élő madarak és kisállatok bemutatása és egy lepke és bogárgyűjtemény, valamint a borkultúrát bemutató kiállítás. Ekkor került felállításra a központban Farkas Pál szobrászművész alkotása az 1891-ben elejtett gímszarvas bika emlékműve, melynek trófeája 60 évig világrekord volt. A település fejlesztése, szépítése: fásítás, sövények ültetése, virágosítás folyamatos. 2008 és 2012 között a település belterületi vízrendezése valósult meg, mellyel a belterületi árkok, vízelvezetők beton burkolatot kaptak, a község központjában mintegy 280 m-en pedig az árok lefedésével parkolók kerültek kialakításra. A település régi vágya, hogy a helyi kultúrházat is felújítsák, mely egy pályázat keretében 2013-ban megvalósult, programjaival várja az érdeklődőket. Mindeközben az egyházzal való együttműködés is fontos volt, így került megrendezésre a templom 200. évfordulójának ünnepsége, a II. világháborús emlékműavatása, a millenniumi zászló átadás ezzel együtt a település zászlajának megszentelése, a kitelepítettek találkozóinak szervezése.
Szálka lehetőséget kínál akár új lakosoknak a letelepedésre de a település adottságai, tiszta levegője, erdői, vagy tava vonzó lehet mindazoknak akik a szabadidejüket szeretnék gyönyörű környezetben eltölteni strandolással, horgászattal, vadászattal, kirándulással vagy pihenéssel. A szálkaiak szűk két évtizede kezdték üdülőfaluvá fejleszteni a települést. Az infrastruktúra kiépítése mellett olyan részletekre is figyelmet fordítottak, mint a színek összhangja. A községben három szín, a zöld, a mahagóni, a sárga és azok árnyalatai a meghatározóak. A három színt nemcsak a közintézményeknél használják, hanem a falu lakói is így újítják fel házaikat.
 |
| Székely kapuval. |
A polgármester tervei között szerepel egy vadaspark létrehozása melyben elsősorban magyar őshonos állatokat szeretne bemutatni. Ezt egy körül kerített öthektáros területen alakítaná ki. Továbbá tervbe van véve egy farkas és egy medve is, amelyek a veresegyházai medvefarmról érkeznek majd. Egy őshonos fajjal már most is találkozhatnak az idelátogatók: egy 160 hektáros legelőn több mint száz magyar szürke legel a Szálkai-tó fölé magasodó dombokon.
Továbbá a település egyfajta adóparadicsomként működik: nem vetettek ki kommunális, idegenforgalmi és iparűzési adót, egyedül a gépjárművek után kötelező teljesítményadóval kell számolniuk a szálkaiaknak. Ez utóbbi adónemből azonban az önkormányzatnak nagyobb bevétele van, mint az iparűzési adóból lenne, mivel épp az iparűzési adó hiánya miatt több vállalkozás jelentette be ide a telephelyét. Egyedülálló Szálka abban is, hogy sem a polgármester, sem a képviselők nem vesznek fel tiszteletdíjat: a 33 millió forintos éves költségvetéssel működő önkormányzat (a polgármester számítása szerint) így évi tízmillió forintot megtakarít, amit pályázatok önerejéhez használnak fel.
Talán nem véletlen, hogy elsősorban kvalifikált, jómódú emberek, orvosok, ügyvédek, művészek költöznek ide. (Szálkán telepedett le például Révész Sándor, az egykori Piramis együttes énekese is említette meg Pálfi János.) A 615 szálkai között 140 diplomás ember van. Ennek megfelelően alakulnak az ingatlanárak. Az utóbbi tíz évben 40 új házat építettek a községben, de a régi házakat is folyamatosan felújítják. A Sárközhöz sok szállal kapcsolódó, de valójában a sváb hagyományokat őrző, Völgységhez tartozó településen több mint negyven régi, tornácos parasztház élvez helyi védettséget, amelyet csak eredeti állapotában lehet felújítani. Mostanában pang az ingatlanpiac, ennek ellenére körülbelül annyiért lehet egy ezer négyzetméteres telekhez jutni a községben, amennyiért a szomszédos Alsónánán vagy Grábócon házhoz mondta a szálkai születésű, de jelenleg Szekszárdon élő polgármester.
A faluban 240 szálláshely van, a helyi strandon évente 30-40 ezer belépőt adnak el, az eltöltött vendégéjszakák száma tavaly 7000 volt. Összehasonlításképpen: a közeli Szekszárdon egy évvel korábban 8600 vendégéjszakát regisztráltak igaz, ezzel a számmal Szekszárd a megyeszékhelyek között az utolsó helyet foglalta el.
A táj gyönyörű. A szálkai víztározó egyébként nem kicsi, hatvanhét hektáros. Aki pedig nem érdeklődik a sportok iránt, hosszú sétákat tehet és órákat tölthet el a rendkívül hangulatos erdőkben, vagy a tó körül, céltalanul is.
A helyi gazdasági élet egyik pillére a szőlőtermesztés, bortermelés. A 19. század végén ez a pillér alaposan megingott, mert a híres szekszárdi szőlővidéket sem kímélte a filoxéra. Érdekesség: az újratelepítéskor a gazdák fehércseresznye oltványokat kaptak ajándékba és ezek némelyike a mai napig is mememtóként áll a modern szőlőültetvények szélén. A falu jólétének másik alapja a turizmus, különösen a horgászatra és a vadászatra alapozva.
Szálkai-tó:
A falu határában, gyönyörű völgyben fekszik a több, mint 2 kilométer hosszú, két részből álló szálkai tó. A tavat egy völgy elzárásával, az 1978-as évben mesterségesen kezdték meg kialakítani a Lajvér-patak felduzzasztásával. A dombokkal ölelt tájat kedvelik a kirándulók, az erdőkkel borított vidék levegője kristálytiszta, a keleti oldalon kialakított strand pedig pont olyan, mint ami a nagykönyvben meg van írva. A víz lassan mélyül, a part homokos, a tófenék viszont inkább agyagos, iszapos. A tó 57 hektár vízfelülettel rendelkezik, mintegy 3 millió köbméternyi tiszta, ma is szinte ivóvíz minőségű víztömeggel. Alapvetően ivóvíztározónak létesült, de horgásztó lett belőle. Bőven akad a tóban érintetlen, nádas, sásos rész, de a keleti partszakaszon fürdőzők zavartalanul csobbanhatnak a tóban. A tavon lehetőség van horgászatra, csónakázásra, vízibiciklizésre, valamint biztonságos fürdőzésre is. Az első tó a horgászás szerelmeseinek tartogathat kellemes időtöltést, a második tó partján pedig strand és kemping található. A víz minősége kiváló, az ide látogatók gyönyörű, nyugodt környezetben élvezhetik a strandolás örömeit. A tó keleti része sekélyebb, kagylósabb, míg nyugat felé haladva mélyül. A víz átlag mélysége 3 méter. (A befolyásnál 1 méter, a kifolyó zsilip közelében 9 méter.) A tó legmélyebb pontja a strand területén 2 méter. A strand területén bóják jelzik a vízmélységet, ezzel is segítve a fürdőzők tájékozódását. A strand harmada bokrokkal, fákkal tagoltabb, itt lehetőség nyílik kempingezésre is. A gyerekeket játszótér várja. A vízminőség ÁNTSZ által rendszeresen ellenőrzött. A horgászvizek déli oldalánál vezet a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra Szekszárd és Mórágy között vezető szakasza.
A szálkai bika:
A központban Szálka büszkesége áll, az 1891-ben elejtett "szálkai bika" pontos mása. Agancsa az első olyan nyilvántartott trófea volt, mely hosszú ideig, közel 60 évig vezette a világranglistát! Az elbeszélések szerint a szarvast Reinspach János szálkai vadász lőtte. Az agancs súlya kiskoponyával együtt 13,65 kg (egyes adatok szerint 14,5) volt. Az agancsot a nemzetközi pontrendszer szerint 243.89 pontra értékelték. A világrekord trófeát az ország nemzeti kincsként őrzi és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum állandó vadászati kiállításán kerül bemutatásra, a másolata a szálkai faluházban megtekinthető. Ugyanitt állandó sváb népviseleti kiállítást nézhetünk meg, korhű berendezéssel.
 |
| A Szálkai 22-es gímbika trófeája a hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban |
A környék élővilága, vadállománya rendkívül gazdag, közülük is kiemelkedő a gímszarvas állomány. Az itteni vadászterületen ejtették el 1891-ben a Szálkai 22-es néven elhíresült gímbikát, ami különleges méreteivel megalapozta hazánk nemzetközi vadászati tekintélyét. A falu főterén álló szobor két oldalán két külön étterem várja az idelátogatókat. Mindkét vendéglátóhely igényes környezetben, udvarias kiszolgálással áll rendelkezésre.
A Szekszárd felől érkezőket, a Görögszó feletti magaslaton csodás kilátás várja, ahonnan tiszta időben belátni a Sárközt egészen a Dunáig. Itt áll az úgynevezett Mayer kápolna, melyet 1891-ben a szálkai illetőségű Michael és Anna Mayer építtetett, majd 1993-ban került sor a felújítására. A kápolnát más néven
Maus kápolnának hívják, a húsvéti Emmausz-járásról elnevezve.
Bonyhád irányába indulva jobbra vezet az út Grábóc községbe, ahol két érdekességet is ajánlunk az idelátogatók figyelmébe. (Grábóc Szálka irányából földúton gyalog is megközelíthető, az út hossza kb. 3 km.) Egyik kihagyhatatlan látványosság a szerb ortodox templom. A templomot először az 1580-as években, fából építették. Majd később többször megsérült, lerombolták, és a szerbek újra és újra felépítették. A jelenlegi templom belső tere lenyűgöző. Mellette kolostor áll. Az udvaron egy kis épületben a kútból igazi forrásvíz csordogál, amely 8 C fokos és iható minőségű.
Másik látnivaló a 2015-ben átadott Mária kilátó. A kilátót nagyon könnyű megközelíteni, így bárki nyugodtan vállalkozhat rá. A magasba érve gyönyörű panoráma tárul a szemünk elé. A kilátó közvetlen környezetében igényesen kialakított sütő-főzőhely került kialakításra, így Grábócon akár egy egész napot is eltölthetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése