Kutyatanyai rév

Kutyatanyai rév, azaz a Bogyiszlói rév

Valaha itt a Tolnai Holt Duna, pontosabban a fúvatás, vagy szakítás meghosszabbított vonalában az élő Duna folyt. A mellékelt térképeken látható. Majd később a folyószabályozásoknak köszönhetően, a Bogyiszlói átvágással a Duna fő medre keletre tolódott. Később a Sárvíz, majd a Sió vize folyt az egykori Duna medrében. A Kutyatanyai rév, néhol említik Gógai révként is, megint máshol Bogyiszlói révként, volt hivatott a Bogyiszló-Szekszárd útvonalat összekötni. Ezen keresztül hordták portékáikat a bogyiszlóiak a Szekszárdi vásárba, piacra. Továbbá a közeli erdőségeken kitermelt faanyag szállítására is szolgált. A Duna idejében vélhetően még nagyobb jelentőséggel bírhatott. A dunai átkelést csak kompok szolgálták, az árvizek, jégzajlások, esetenként a Duna jegének beállásától függően. Később a Sión még jó darabig járt a komp, viszont arra vonatkozóan nehezen találni írásos emléket az interneten, hogy pontosan meddig is működött, ill. mi lett az ott lévő épületek sorsa.

Taplósi-Holt-Duna

A Taplósi holtág

A Taplósi Holt Duna nevét a kanyarulata általa körül ölelt félszigetről (Tapló sziget) kapta. Az pedig vélhetően a területén nagy számban előforduló tapló gombáról. Régen mikor még acéllal, kovával csiholtak tüzet a belőle készült élesztéket tűzgyújtásra használták. A parasztság még a 20. század elején a tűzgerjesztéshez szükséges gyúlóanyagot taplóból csinálta. A taplógombát megszárították, vidékenként, szokás szerint más-más hamu (bab-, kukoricaszár, repce, vörös paré) lúgos vízében főzték, vagy napokon át áztatták, megszárították és fejsze fokával foszlósra verték. Jobban szikrát fogott a tapló, ha szárítás előtt salétromos vízben is pácolták. ( Más felhasználási módjairól itt írtam. ) Érdekesség hogy az átvágást megelőzőleg a félsziget az alföld részét képezte, mint ahogy a közelben található Bogyiszló települése is. A Kalocsai Érsekség birtoka volt az államosításig. Két Duna-holtág a taplósi és a tolnai között fekvő terület sajátossága az, hogy nagy kiterjedésű gyepek borítják, amik értékes növényritkaságoknak (fekete galagonya, réti iszalag, kálmos) adnak otthont. Ez a Gemenc egyik legváltozatosabb és legérdekesebb területe.

Kasztó, őstölgyes

Kasztó, avagy a bogyiszlói őstölgyes legelő és vándorló fái

Kasztó, Erdélyben egy falu neve, de Bogyiszló határában a Dunára vezető út mellett található őstölgyest, fáslegelőt is e névvel illetik. Az elnevezést kicsit körüljárva a falu kapcsán megtudhatjuk, hogy Kiss Lajos (nyelvész, szlavista, a névtan terén is a nyelvtan kiemelkedő alakja) szerint a német Kast(Tölgy) és az Au(berek) szavak összetételéből való. A legelő mélyebb részén csapadékosabb években időszakos tavacska alakul ki, és a terület uralkodó fái a tölgyek. Ezek alapján azt gondolom az elnevezés (Tölgy berek) elég leíró jellegű. Az ilyen és ehhez hasonló fáslegelők többnyire az alföldön, és folyóink mentén voltak jellemzők. És erre majd később vissza is utalunk, mikor azt tárgyaljuk mért is "vándorlók" azok a fák.