Kasztó, őstölgyes

Kasztó, avagy a bogyiszlói őstölgyes legelő és vándorló fái

Kasztó, Erdélyben egy falu neve, de Bogyiszló határában a Dunára vezető út mellett található őstölgyest, fáslegelőt is e névvel illetik. Az elnevezést kicsit körüljárva a falu kapcsán megtudhatjuk, hogy Kiss Lajos (nyelvész, szlavista, a névtan terén is a nyelvtan kiemelkedő alakja) szerint a német Kast(Tölgy) és az Au(berek) szavak összetételéből való. A legelő mélyebb részén csapadékosabb években időszakos tavacska alakul ki, és a terület uralkodó fái a tölgyek. Ezek alapján azt gondolom az elnevezés (Tölgy berek) elég leíró jellegű. Az ilyen és ehhez hasonló fáslegelők többnyire az alföldön, és folyóink mentén voltak jellemzők. És erre majd később vissza is utalunk, mikor azt tárgyaljuk mért is "vándorlók" azok a fák.

A 84 hektáron elterülő Őstölgyes 2005 óta helyi védelem alatt áll. Az idős kocsányos tölgyekkel tarkított fáslegelőt a valaha összefüggő tölgyerdő hagyásfáival alakították ki. Lombjuk árnyákot adott, termésük pedig táplálékként szolgált. A köznyelv csak makkoltatásnak hívta, mikor a jószágot a lehullott makkra hajtották rá és azt etették fel velük. Ez kora ősztől a hó megérkezéséig, vagy a makk fogyásáig tartott. A makkoltatásra elsősorban disznókat hajtottak, de a juhok és a marhák is előszeretettel fogyasztják. Az extenzív állattartás visszaszorulásával sok helyütt a fáslegelők elbokrosodtak, beerdősültek. A fás legelő élőhelytípust és területhasználati módot is jelent. Egy olyan élőhelytípust, amely ligetesen álló fák, zártabb facsoportok, cserjések és gyep alkotta mozaikból áll. Életközösségükben különleges átmenetet képeznek a fátlan gyepek és a zárt erdőtársulások között. Kialakulása és előfordulása kizárólag a legeltetéstől és a legelő gondozásától függ. Mivel ezek mesterséges élőhelyek, ha a hagyományos legeltetés megszűnik területükön, a szukcesszió révén lassan zonális erdővé alakulnak. Sajátossága hogy a magányosan álló fáknak nem kell a fényért versengeniük, ezért alacsonyan elágazók, ágaik vaskosak, koronájuk terebélyes. Egy erdősült területen, egymáshoz közel álló fák esetén, ilyen jellegű fákat nem láthatunk. A ritkásan álló, hatalmas méretű tölgyeknek helyenként akár 5 méteres a törzskerületük, ágas-bogas ágazattal rendelkeznek. Sajnos a csökkenő talajvízszintnek köszönhetően a kiszáradás fenyegeti a rétet, és ez kihat a fákra is. A kasztói területen található több száz éves kocsányos tölgyeket azért nevezik „vándorlóknak”, mert a Duna szabályozása előtt még a Duna-Tisza közén álltak, a folyó rendezése után pedig a Dunántúlra kerültek.

Álljon itt egy kedves kis történet ezzel kapcsolatban:

“Kisgyerekként nagyanyám vitt ki először a legelőre, amit az erdő körbevett. Ahogy ott álltam a terebélyes lombú fák árnyékában, még apróbbnak éreztem magam, mint amekkora voltam. Nagyanyámtól tudakoltam, milyen fák ezek. Vicces kedvében lehetett, mert csak annyit felelt: vándorló fák. Talán rosszallás volt a tekintetemben, vagy csak hitetlenség, erre már nem emlékszem, de a mama magyarázkodni kezdett.

– Tudod, gyermekem, ezek a fák olyan öreg tölgyek, amiket már én is ilyen hatalmasnak láttam, Nem tudni, mióta állnak itt és mi mindent láttak már. Öregapám szerint még az ő öregapja idejében voltak csemeték, az pedig nem mostanság volt. Mikor ők voltak gyerekek, a Duna még nem ezen az oldalon folyt, hanem a fákon túl, arra a falu felé. Mikor a Dunát új mederbe terelték, akkor a fák a folyó innenső oldalára kerültek, ahol most is vannak. Na, hát ezért vándorló fák. Mert mikor megszülettek, a Duna-Tisza közén álltak, de mostanra már a Dunántúlon vannak.

Még ha első hallásra furcsa is volt, amit mondott a nagyanyám, de hát tulajdonképpen igaza volt, ezek az öreg, nagy lombú tölgyek tényleg “vándorló fák”. Akkor még nem sejtettem, hogy az a nap később még felrémlik előttem, hiszen sok érdekeset mesélt még a mama, ahogy a fák alatt a legelő birkákat néztük.

Néhány évvel később nagy változás történt az életünkben: nagy és tágas kulák házunkból kiraktak minket egy lyukas tetejű, romos házba, testvéreimmel és anyámmal. Néhány disznót hagytak csak, de minden mást elvettek tőlünk, és nem volt mivel etetni az állatokat sem. Kiadták, hogy őszre hány disznót kell leadnunk, és senkit nem érdekelt, hogy takarmány nélkül hogyan fogjuk felhizlalni őket. Anyám azt mondta, hogy a szülei azt mesélték, régen az őstölgyesbe jártak makkot gyűjteni, és azzal etették a disznókat. De vigyázni kellett, nem volt szabad túl sokat adni belőle nekik.

Így aztán hamarosan újra a hatalmas fák közt találtam magam, igaz most nem felfelé, hanem lefelé nézve, makkot keresve, hogy etetni tudjunk. Hálásan gondoltam a fákra, amikor étel kerülhetett az asztalra, és nem pusztult el egy malac sem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer megmentenek minket.

Sok év telt el azóta. Ahogy éveim száma gyarapodott, úgy ritkultak meg a fák. Az emberek egyre nagyobb területen akartak legeltetni, egyre több jószág is lett, és nem kímélték az öreg fákat, nem becsülték sem a korukat, sem a méretüket. Nemrég jártam arra az unokámmal, és már a legelőt sem találtam, csak a körbeszántott néhány megmaradt fát. Vajon az én unokáim még meg tudják majd mutatni a gyerekeiknek, vagy azok gyerekeinek, milyen ős öreg fák vigyáztak az erre lakókra? Vagy ők is a gazdálkodás áldozatává válnak majd?”

Fehér Csilla: Vándorló fák

Itt található. (46.392177, 18.874365)

Az útról. A legelővel szemben mezőgazdasági művelés folyik.

Új keletű dolog. Ez a tábla köszönt minket a legelő határán. Sőt a szilárd burkolatú út felől a legelőt árok szegélyezi.

A Darányi Ignác terv keretein belül kapott a terület egy információs táblát.

Talán olvasható.

A Bogyiszló Jövője Alapítvány a bogyiszlói őstölgyest nevezte Az Év Fája országos megmérettetésre 2016-ban. "Sajnos csak" a második helyezést sikerült elérni, ami szép eredmény. Abban a tekintetben is, hogy reflektorfénybe került a kasztói őstölgyes.

Az alacsonyan kinyúló ágakból sok letörik.

Kusza ágrengeteg.

Szintén.

Egyre nagyobb területet vonnak művelés alá a legelőből.

Nem tudom a képek mennyire adják vissza, de néhol térdig vagy tovább ér a gaz.

Mintha egyre több bokor, cserje telepedne meg.

Itt is az látszik.

Látszik hogy nem legeltetnek.

Szintén.

A tölgyek a rajtuk élő rovarok szempontjából, a legtöbb rovar és bogárfajnak szolgálnak életteréül. A területen jelen van a szarvasbogár, orrszarvú bogár és több cincérfaj.

Alacsony ágak.

A területen sok odút láttam kihelyezve.

Benne még pislákol az élet.

Benne már kevésbé.

Ez már teljesen kiszáradt.

Torzó.

Sajnos ez a sors vár mindre, lassan szárad a terület. Ami biztos hogy idén még sem legeltetve, sem kaszálva nem volt, és egyre több a cserje. És ugye annyi fa van amennyi van, nincs utánpótlás. Úgy hogy mindenkit biztatnék hogy addig nézze meg, még van mit.